Leírás
A játékról:
A Dicetopia egy gyors, stratégiai társasjáték, melyben a játékosok körönként kiküldhetnek egy-egy ügynököt a szomszédos városok feltérképezésére. Előbbi lépésük meghatározza, hogy a továbbiakban milyen erőforrásokat tudnak gyűjteni, hogy hogyan tudják befolyásuk alá vonni a szomszéd várost és azt is, hogy milyen további lépéseket tehetnek. Amikor az összes ügynök kiküldetésre került, akkor a cél, hogy a legtöbb pontot szerezzék meg, a szomszéd városok feletti uralkodással, és a titkos céljaik teljesítésével.
Egy Dicetopia-játék hat körig tart, amely során minden játékos elcseréli az egyik ügynökét a központi várostábla egyik kockájára, majd aktiválja a választott kerülethez kapcsolódó különleges képességét. Amint minden játékos bevetette az összes ügynökét a kockákért cserébe, a játék véget ér, és aki a legtöbb győzelmi pontot gyűjti, az lesz a Dicetopia alvilágának királya.
A játék kezdetén minden játékos kap egy frakciókártyát, valamint hat, az ügynökeiket jelképező zsetont. A bűnszervezetek mindegyikének van egy-egy különleges képessége, amelyet játékonként egyszer lehet aktiválni, például az Ewo Following frakció kibernetikusan feljavított emberei választhatnak, hogy az aktivált szomszéd városrész helyett egy általuk választott akciót hajtsanak végre, vagy a Tuulu papok, akiknek lehetőségük van újra dobni a kockákat akár a saját játékos táblájukon, akár a központi főtáblán. A frakciókártyán kívül minden játékos két küldetéskártyát is kap. Ezek a kártyák a játék végén beszámítanak a pontozásba, ha a játékos képes teljesíteni a felsorolt követelményeket, továbbá kiindulási pontot adnak a stratégia kialakításával kapcsolatban.
Köszönj szépen Steve-nek!
A Dicetopia egyjátékos módjában kétségtelenül ő a leghangulatosabb, legmentálisan instabilabb mesterséges ellenfél, aki valaha is megtisztelte a szóló társasjátékok közösségét. Amikor egyedül játszol a Dicetopia játékkal, akkor vele és az ő meglehetősen, mondhatni, kiszámíthatatlan működési módjával kell megküzdened. Emlékszel a Star Wars IV. részében, amikor Han Solo azt tanácsolta a droidoknak, hogy ne zaklassák fel Chewbaccát, különben a szóban forgó wookie kitépi a karjukat az aljzatukból? Ugyanez az elv érvényes Steve-re is, csak valamivel kevésbé szőrös.
A Dicetopia szóló módja egy hét kártyából álló pakliból áll, mindegyik kártya három sorra van osztva, amelyek zöldtől pirosig színkódoltak. Steve körének kezdetén dobsz egy hatoldalú kockával, amely meghatározza az aktuális körre vonatkozó hangulatát. A hangulatsáv alapján ezután a szólómód-kártyán lévő három megfelelő akció egyikét kell megoldanod. Ráadásul amellett, hogy Steve megpróbál folyton keresztbetenni neked, a szólómód-kártya minden egyes sora azt is megszabja, hogy Steve melyik városrészre küldi az ügynökét. Mivel ez a mesterséges ellenfél a végsőkig játszik, lesznek olyan esetek, amikor Steve kiszámíthatatlan viselkedése miatt teljesen megalázva találod magad. De itt jön a csavar: ezt a játékot te is játszhatod.
Paraméterek
Játékosok száma: | 2 - 4 |
Min. Játékidő: | 15 perc |
Max. Játékidő: | 30 perc |
Legfiatalabb játékos: | 14 év |
BGG pont | 68 |
Komplexitás | 1.92 |
Kiadás nyelve | Angol |
Játékszabály nyelve | Angol |
Nyelvfüggőség | Nyelvfüggetlen |
Típus | Teljes játék |
Cikkszám | AONGDA01 |
Kiadó | All Or None Games |